Novák Zoltán Sebestyén cikkei


dr. Novák Zoltán Sebestyén  |  2018. március 21. Szakma

A tényállás megállapítása az új polgári perrendtartásban

A tényállás megállapítása az új Pp.-ben – a kétosztatú perszerkezetnek megfelelően – két lépésben történik. Ha a felek között ténybeli vita nincs, a bíróság a tényállást már a perfelvételi nyilatkozatokból megállapíthatja, és az érdemi tárgyalási szakra csak a vitatott jogkérdés elbírálása marad. Ha vannak a felek között vitatott tények, a bíróság a perfelvétel lezárását követően bizonyítási eljárás keretében állapítja meg a tényállást, és az alapján dönti el a pert.

dr. Novák Zoltán Sebestyén  |  2018. március 13. Szakma

Szakértői bizonyítás az új polgári perrendtartásban

Az egyes bizonyítási eszközök – például tanúk, okiratok – tekintetében az új polgári perrendtartás kevés újdonságot hoz, jórészt a korábbról ismert szabályokat ismétli meg. Az egyetlen, de annál fontosabb kivétel a szakértőkkel kapcsolatos szabályozás, melyet az új törvény jelentősen átalakít. A magánszakvélemény előtérbe helyezése azonban nem érvényesül korlátlanul az új Pp.-ben. Ha ugyanis a bíróság valamennyi magánszakértői véleményt aggályosnak tartja, második körben mégiscsak kirendelt szakértőt kell alkalmaznia. Az aggályosság törvényi meghatározása alapján nehéz megjósolni, hogy ez milyen gyakran fog előfordulni.

Novák Zoltán Sebestyén  |  2018. március 6. Szakma

Az új polgári perrendtartás alapelvei

Az új polgári perrendtartás (Pp.) alapelvei a folyamatosság és a változás sajátos szintézisét valósítják meg. A változás a korábbi kódex alapelveinek hangsúlyeltolódásában és két új elem, a perkoncentráció és a bíróság közrehatási tevékenységének bevezetésében jelentkezik.

dr. Novák Zoltán Sebestyén  |  2018. március 6. Szakma

Új Pp.: A kétosztatú perszerkezet

Az új Pp. legjelentősebb és legtöbbet emlegetett újítása a kétosztatú perszerkezet bevezetése. A kétosztatúság azt jelenti, hogy az elsőfokú eljárás két részből: egy perfelvételi és egy érdemi tárgyalási szakból fog állni. A perfelvételi szakban kell előadni a jogi álláspontot, megtenni a releváns tényállításokat és megjelölni a tényelőadást alátámasztó bizonyítékokat. Az érdemi tárgyalási szakban történik a bizonyítás felvétele és a jogvita eldöntése.

dr. Novák Zoltán Sebestyén  |  2018. január 2. Szakma

Új Pp.: a kétosztatú perszerkezet – III. rész

Az új Pp. legjelentősebb és legtöbbet emlegetett újítása a kétosztatú perszerkezet bevezetése. A kétosztatúság azt jelenti, hogy az elsőfokú eljárás két részből fog állni: egy perfelvételi és egy érdemi tárgyalási szakból. Az előbbiben kell előadni a jogi álláspontot, megtenni a releváns tényállításokat és megjelölni a tényelőadást alátámasztó bizonyítékokat, míg az utóbbiban történik a bizonyítás felvétele és a jogvita eldöntése.